Intimtorna az Angyalképző Soul-on!

A január 14-ei Angyalképző Soul igazi csajos program azoknak,
akik lelkileg szeretnének feltöltődni és felszabadulttá válni. Tegnap már bemutattuk nektek az egyik új szakértőnket és azt a különleges „belső táncot" amibe majd bevezet titeket.

Ma pedig ismerjetek meg egy újabb szakértőt, Komondy Esztert, aki ráadásul az elsők között vált angyallá Angyalműhely foglalkozásunkon, és aki az intimtorna rejtelmeit osztja majd meg veletek.

Eszter trénerként és NŐ-ként is tudja, hogy mennyire fontos a testi-lelki egészségünk védelme és, hogy a mai világunkban milyen könnyű ezt a szoros egységet megbontani. Intimtorna trénerként céljául tűzte ki, hogy megtanítsa a nőknek, hogy igenis nagyon sokat tehetünk és tennünk is kell magunkért. Azért, hogy felgöngyölíthessük saját belső, lelki forgatókönyvünket és ezáltal az elveszített, vagy meggyengült egységet visszaállítsuk.

Ezen a foglalkozáson a fókuszt a belsőnk feltérképezésére, megértésére, megölelésére, megsimogatására helyezzük, azokra a lelki „elakadásokra", amiket NŐ-ként élünk meg. Ehhez az intimtorna eszközeit használjuk majd fel, különböző gyakorlatokat segítségével.

Eszternek nagyon sok valós története van nőkről, akik komoly betegségeket építettek fel maguknak különböző lelki okokból kifolyólag. Olyan történetek is, amikben megmutatkozik a Nőiesség ereje, az, hogy hogyan tudjuk feltétel nélkül szeretni magunkat ebben a furcsa-fordított-helykereső világban. Történetek a szexualitásról, a pasikról, hogy mennyire másként látjuk a világot.

Ha szeretnétek önbizalommal telve, egészségesen és erősen megélni Nőiességeteket, legyetek akár fiatalok, idősebbek, kismamák vagy már anyukák, akkor itt a helyetek. Jelentkezni és érdeklődni az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen lehet.

intm

2011. december 15. csütörtök 15:44 Megjelent: 174 alkalommal

Új hozzászólás

Szeretnénk megkérni minden kedves hozzászólót, hogy . után tegyen szóközt. Köszönjük!

.
.

Kattints
és ismerd meg
csodafegyvereinket!

Általános Szerződési Feltételek
Copyright @ 2011. Angels' Army Kft. All Rights Reserved